Photography & Cinematography

Szia, a nevem

Péter Csaba

A couple in casual attire sitting on wooden flooring showing their bare feet.

Ismerd meg

A Másik Fotóst

Ez a mi történetünk...

Őszintén szólva, amióta az eszemet tudom, kerestem azt a lehetőséget, amiben igazán ki tudok teljesedni. Már egészen fiatalon vonzódtam a művészeti dolgokhoz, ami azóta sem változott. Próbálkoztam a rajzolással, a festészettel, és hobbi fotósként néha jártam a várost. Aztán belépett az életembe a feleségem, aki támogatott abban, hogy azt csináljam, amit szeretek, önbizalmat és bátorítást adott. Így fordultam teljesen a fotózás felé. Az első szárnypróbálgatásaimtól kezdve mellettem van, mondhatni, a segítő társam lett, és később már ő is fényképezőgépet ragadott. Észre se vettük, és sodródtunk az eseményekkel, közben rájöttünk, amit eddig is tudtunk, imádunk közösen dolgozni, kiegészítjük egymást – itt is. Azóta már céltudatosan járjuk együtt a világot, hogy két nézőpontból örökítsük meg az emberek legszebb, legboldogabb pillanatait.

Az évek alatt sokat fejlődtünk és alakultunk, de ez így van jól, hiszen a tökéletességre törekszünk. Egy biztos, nem tudunk betelni az érzéssel, mikor a munkáinkról (fotók, videók) kapott visszajelzések az égig repítenek minket.

Reméljük, veled is hamarosan találkozhatunk, és megörökíthetjük életed fontos eseményét...